Különleges vasárnapi olvasnivalót kínál év elején indult sorozatunk a Borsod24 követőinek. Különleges azért, mert Miskolc egyik legnagyobb lokálpatriótájának, a város díszpolgárának, Fedor Vilmosnak a tollából született, másfelől egy olyan kiadványban jelent meg először 2017-ben, amelynek példányai a nagy siker okán már legfeljebb csak az antikváriumokban bukkannak fel. Azért is érdemes elmerülni az egykor alpolgármester írásában, mert a szerző az aktuálkolitikát és a szenzációt kerülve, egyetlen szempont alapján vetette papírra emlékeit, kutatásait, gondolatait: minél több irányból szeretne rávilágítani arra, milyen Miskolcot feltétel nélkül szeretni.
Miért Miskolc? – Azért, mert Miskolcon, egy avasi pincében volt utoljára boldog és gondtalan Móra Ferenc.
Móra Ferenc miskolci látogatásai közül a legemlékezetesebb 1933-ban volt, amikor a szokásos avasi pincelátogatás és későig tartó borozgatás résztvevői még nem tudták, nem is sejtették, hogy utoljára vannak így együtt az íróval.
Beszélgetésbe merülve indult el a társaság a Nagy-Avas, Középsor 648-as pincéje felé, Marjalaki Kiss Lajos pincéjébe, ahol már annyiszor töltötték igen kellemesen együtt a miskolci estéket. A hűvös májusi alkony ellenére innen is, onnan is üdvözlések, pohárkoccintások hallatszottak, mert hát tudva lévő, hogy a miskolci polgárok igen kedvelt helye az avasi pincesor. Családok, baráti táraságok vidám beszélgetése hallatszott most is, se téli hideg, se nyári hőség nem riasztotta a miskolciakat a pincelátogatásoktól. De miért is riasztotta volna őket, hiszen már a század elején úgy emlegette egy leírás: „Télen is fűthető szobák, a miskolciak legkedvesebb tartózkodási helye. Itt kivirágzik a kedély, kihajt a nóta. Innen indul szárnyra a sok jóízű miskolci história. Itt tárgyalják meg a helyi és országos politikát. Itt felejtik el a haragot. Itt fogadnak barátságot. Itt születnek régidőkből fogva a miskolci nóták.”
Kép forrása: miskolcipince.brskft.hu
Ahogy megérkeztek, elhelyezkedtek a fakerítés melletti asztal körül, Lajos szorgosan fordult újra és újra, előbb a szódásüvegek kerültek az asztalra, majd friss kenyér, szalonna, s megérkezett a bor is, amiből azonnal töltött barátainak.
– Épp azon gondolkodtam, ahogy idefelé sétáltunk – nézett Leszihre Móra – mikor is voltam itt először…
– Egészen pontosan emlékszem, 1905-ben voltál itt először, akkor jártál nálam, a múzeumban, s akkor ismerkedtünk mink össze.
– Valóban! – kiáltott fel Móra – utána még írtam is Neked, hogy mennyire mélyen hatott rám ez a hely, s hogy ha Miskolc nevét hallottam, bizony Te, kedves pajtásom jutottál eszembe.
– No, szerencsére aztán jöttél is egyre gyakrabban mihozzánk! – emelte poharát Leszih, hogy összekoccintva barátaival, nagyot kortyoljon az aranyló nedűből.
– Jöttem, bizony, de már nem vendégszerepelni… Hisz, tudod, ezt is megírtam. Annyira szívemhez nőtt ez a vendégmarasztaló, jó kedélyű város, hogy hazajövök én már ide.
Folytatták a beszélgetést, néha fel-felnevetett a társaság, és többször is megjáratták a bujdosó poharat. Így szállt le rájuk a miskolci hűvös, májusi este. Móra Ferenc időnként szótlanul nézte barátait, csendes mosollyal, s arra gondolt, talán soha, sehol nem érzett még ilyen nyugalmat, ilyen gondtalan örömöt, boldogságot.
Néhány héttel később, amikor visszaidézte már otthon a vidám miskolci „pinceszoarét”, maga írta le, hogy mennyire boldognak és gondtalannak érezte magát. Visszaemlékezett a Máriánál töltött ebédre, újra hallotta legfiatalabb olvasói nevetését, látta hol elcsodálkozó, hol nevetésre csillanó tekintetüket, érezte a finom túrós pite illatát. És újra érezte barátai szeretetét, érezte a Nagy-Avas Középsor kanyargó útjának májusi illatát, a Marjalaki-pince borának ízét.
Szerző: Fedor Vilmos
Forrás: Miért Miskolc (2017, Bíbor kiadó), Ahol utoljára volt boldog és gondtalan Móra Ferenc (részlet) – Miskolc legendái 2016
A sorozat további részei itt olvashatóak.
Most úgy támogatja a független médiát, hogy ez önnek egy fillérjébe sem kerül. Ajánlja fel adója 1%-át a Borsod24 kiadójának és járuljon hozzá a szabad sajtó túléléséhez!
